Mióta töltöd be a kari HÖK elnöki tisztségét?
A posztot 2003 júniusa óta töltöm be, várhatóan 2006 márciusáig.

Mit tartasz az eddig elért legnagyobb eredményednek?
A hivatalom, illetve HÖK-ben vállalt munkám során számtalan kihívással szembesültem, nehéz kiemelni akár egyet is, de a szívemhez leginkább közel mégis a nemzetközi eredményeink állnak, a szakmai felsőoktatásban tanuló külföldi hallgatókkal elért közös sikereink, melyeknek mára már hosszú sora van.

Mire gondoltál akkor, mikor elhatároztad, hogy elindulsz a választásokon?
A kezdetekben csak a legközvetlenebb hallgatótársaim (csoporttársaim) ösztönzése nyomán indultam, a későbbiekben már inkább a kiaknázatlan lehetőségek felderítése vált szenvedélyemmé. Az elért eredmények mindig újabb, és újabb lendületet adtak, az emberi természet, és én is szeretem próbára tenni magam, mindig jobbat és jobbat csinálni, mert teljesen elégedettek sohasem lehetünk önmagunkkal. Szerintem ez gátat szabna saját fejlődésünknek. Ezek folyamatosan újabb ambíciókkal ruháztak fel, és ezeket az ambíciókat igyekeztem mindig a hallgatóság javára fordítani.

Érezted-e már valaha, hogy akár a hallgatók, esetleg a tanárok más szemmel néznek rád, akár pozitív, akár negatív értelemben?
Mindig is elítéltem az olyat, ha valaki a pozíciójával megpróbál visszaélni és én erkölcsi okok miatt kerültem is az ilyesmit, viszont azt nem tagadom, hogy az emberek akikkel találkoztam az évek során, alapvetően háromfélék voltak: akik elismerték a munkánkat, akik közömbösek voltak, és akik abszolút megvetették, és lekezelték a törekvéseinket. Természetesen azokkal, akik elismerték a munkánkat, a legszívesebben dolgoztunk együtt, szerencsére a többség ilyen is volt. Azt viszont még nem éreztem, hogy bármilyen megkülönböztetett figyelemben részesítettek volna a tanulmányaim során, pedig már elég régóta vagyok a Kar hallgatója.

Elég hosszú ideje tevékenykedsz a hallgatói mozgalomban. Ez a munka elképzelhetetlen komoly háttér nélkül. A Te munkádat kik segítették?
A munkámat, miután elég hosszú idő három év, nagyon sok személy és szervezeti egység segítette, a következő személyeket emelném ki közülük: Prof. Dr. Szabó Gábor (volt kari főigazgató, a SZTE rektora), Prof. Dr. Fenyvessy József (a kar jelenlegi főigazgatója), Bajuszné Dr. Kabók Katalin (oktatási-, és ifjúsági főigazgató-helyettes), Dr. Hodur Cecilia (tudományos főigazgató-helyettes), Dr. Cséfalvay Ignác (közkapcsolatok főigazgató-helyettes), és a SZÉF Tanulmányi Osztályának dolgozói. Mivel az elvégzett munkák, és azok eredményei nem pusztán csak az én nevemhez fűződnek, természetesen a HÖK többi képviselője jelentette a legnagyobb segítséget, akikkel végig közösen dolgoztunk. Ők szám szerint tizenheten vannak.

A kari ügyeken kívül rész veszel az EHÖK munkájában is. Lehet a két dolgot párhuzamosan vinni, úgy, hogy egyik se szoruljon háttérbe? Miben sikerült ennyi idő alatt jelentős előrelépést elérni?
Ezt a kérdést talán a hallgatók jobban meg tudnák válaszolni, mivel az elért eredmények az ilyen típusú munkánál leginkább az ő megelégedettségükkel mérhető. Az általam vezetett testület célja sokrétű volt. Egyszerre próbáltunk képviselni, szórakoztatni, és mindvégig „megmaradni hallgatónak”. Előrelépés terén, ha konkrétumokat kellene említenem, akkor a karon végzett munkák (oktatási, és szociális téren) mellett a kar hallgatóinak külső megítélésében nagyot tudtunk előre lépni az egyetem integrációjával párhuzamosan.

Hogyan látod a mai magyar felsőoktatás helyzetét?
A mai felsőoktatás egy óriási átalakuláson megy keresztül, véleményem szerint az átalakulás addig nem is fejeződik be teljesen, és a helyzet akkor tisztul majd le végképpen, ha az előző képzési rendszerben tanuló hallgatók utolsó évfolyamai is kikerülnek az egyetemről. Ehhez azonban még 5-6 évre szükség van. Hosszútávon a felsőoktatásra vitathatatlanul szükség van, így van jövője, mint ahogyan jól képzett szakemberekre is szükség lesz mindig, a kérdés, hogy ez milyen formában fog realizálódni, és ebben van a döntéshozó személyek legnagyobb felelőssége, hogy egy működőképes, és jól működő rendszer alapjait teremtsék meg. A gazdasági, piaci, és egyéb változások, az igények alakulása rákényszeríti valamennyi oktatási intézményt a munkaerőpiaci igényekhez való alkalmazkodásra, ez egyfajta versenyhelyzetet is teremt, ami remélhetőleg a képzésben résztvevők hasznát eredményezi majd, és egy valóban „eladható” tudás birtokába jutnak majd, mire megszerzik diplomájukat.

Lassan az oktatás ügye is olyan lesz, mint a magyar futball, mindenki ért hozzá. Gyakorlott hallgatói vezetőként, hogyan látod, mi mindent lehetne még tenni a hallgatókért?
A hallgatókért sokat lehetne még tenni, konkrétumot nem emelnék ki, mert ezek a lehetőségek mindig adott helyzetekben, folyamatosan jelentkeznek, akár oktatói, akár hallgatói részről jönnek az ötletek. Ehhez a folyamatos fejlődéshez szükség van a hallgatói önkormányzatiságra, illetve a hallgatók érdekképviseletére, hogy közösen fejleszthessen oktató, és hallgató. Mivel az egyetem végső soron a „hallgatókból él”, egyfajta szolgáltatást jelent az oktatás az abban résztvevő hallgatók felé, amit igazítani kell a hallgatókhoz is, a majdani munkaadókhoz is, és eközben a tudás átadásának prioritását nem szabad hagyni elveszni. A mai felsőoktatásban a hallgatók szabadsága és lehetőségei igen nagyok, de ez nem jelentheti a fejlesztések végét, ebben mindig újabb és újabb lehetőségek rejlenek még.

A nehéz anyagi gondokkal küzdő hallgatói önkormányzatoknak egyre nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk a szociálisan hátrányos helyzetű hallgatókra és a tehetséggondozásra. Hogyan próbálja meg feloldani ezt a feszültséget egy hallgatói érdekképviselet?
Sajnos a szociálisan érzékeny réteg a hallgatók körében is egyre szélesebb, az ő leszakadásuk ellen fokozottan harcolni kell, és nem szabad hagyni, hogy anyagi okok miatt veszítsen el a társadalom tehetségeket. Ma is számos pályázati lehetőség van a rászoruló hallgatóknak, de ezen a téren még úgy gondolom, különösen sokat lehetne előrelépni. Sajnos valamennyi fejlesztésnek, és újításnak vannak anyagi vonzatai, és ezek a körülmények szabnak határt legtöbbször a lehetőségeknek.

Mint mindenki, bizonyára Te is félted a meglévő eredményeket. Ha lejár a mandátumod biztosan szeretnél olyan utánpótlást, aki végigjárja a megkezdett utat. Szerinted milyen az ideális jelölt az elnöki posztra? Milyen a jó vezető?
A jó vezetőnek fontos, hogy legyen tekintélye. Bárkit oda lehet rakni adott pozíciókba, a munkába bele lehet tanulni, de tekintélyt szerezni a munkahelyen, az a legnehezebb. Ehhez számos dologra van szükség: az illetőnek elsősorban értenie kell ahhoz, amit csinál, határozottnak kell lennie és korrektnek, egyben kompromisszumokra késznek is, és elhivatottnak. Ehhez jönnek még hozzá azok a plusz tulajdonságok, amik előnyt jelentenek egy vezetőnél: ha empatikus, jó benyomást keltő személyiség, a retorikai és kommunikációs készségei is vannak. Szerintem ezek a legfontosabbak, persze hosszasan lehetne még ezt boncolgatni.