JANCSÁK CSABA
egykori JGYTF HÖK elnök, egykori SZFSZ HÖK elnök

Az 1999 és a 2002-es idõszak között milyen fontosabb események voltak, amit megemlítenél?

JANCSÁK CSABA: Onnan érdemes indítani a visszaemlékezést, hogy az egyetemi integráció elõtt volt Szegeden egy – nyugodtan mondhatjuk – országosan egyedülálló példa, egy jelentõs felsõoktatási intézményközi együttmûködés, amelynek a ’90-es évek közepében volt a gyökere. Úgy neveztük ezt a laza kvázi-szervezeti, de szoros informális-kooperációs formát, hogy Szegedi Universitas, másként Universitas Együttmûködés. Az ezredforduló felé haladva lassan intézményesültek a keretek, 1999-ben Szegedi Felsõoktatási Szövetség (SZFSZ) néven mûködött tovább és tulajdonképpen ez megelõzte az egyetemi integrációt. A szegedi hallgatói mozgalom, már a kilencvenes évek közepén, a HÖKOSZ és HÖOK dél-alföldi regionális együttmûködések lehetõségeit megtapasztalva, kezdeményezte a szegedi HÖK-ök koordinatív testületének a felállítását, melyet mi Universitas HÖK-nek neveztünk. E testületnek sem pénzügyi forrásai, sem hivatali feladatai nem voltak, a benne tevékenykedõk az integráció elõkésztésén, stratégiák megalapozásán dolgoztak, s természetesen hittünk a leendõ szegedi Universitas létrejöttében, a politikai szándékok tisztaságában, a hallgatói mobilitás fejlesztésének lehetõségében, a hallgatók egyéni iskolai életpálya kiválasztásának szabadságában, illetve lehetõségében, a kreditrendszerben. Fontos itt elmondani, hogy mindez a tandíjdemonstrációk utáni kiüresedés idõszaka után volt, engem 1995-ban választottak a JGYTF HÖK kulturális referensévé és õszintén mondhatom, hogy végigszenvedtem, végigizzadtam a demonstrációkat, majd az útkeresés idõszaka kezdõdött és ez eléggé elcsüggesztett engem is. Egy év múlva, 1996-ban már mint a JGYTF HÖK elnökének, nekem és az üresség munkatársaimnak fontos feladatként jelentkezett, hogy a szabályzatalkotás papírmunkájába ölt órák mellett idõt szánjunk arra is, hogy kitaláljuk az ezredvég hallgatói mozgalmát. Ez országos viszonylatban a HÖOK törvényileg meghatározott létrejöttében nyert teret, a tanárképzõn Nagy Ferenc HÖK-irodavezetõvel nonprofit szervezetet hoztunk létre a hallatók támogatására, Mészáros Feri barátommal az akkori kulturális referenssel elindítotuk a Juhász Gyula Napokat és mindez után így jutottuk el ahhoz a kérdéshez, hogy mi lesz a szegedi intézményekkel. El kell itt mondanom, hogy a kilencvenes évek közepén a diákság (én magam és a barátaim, akik történelem szakosok voltunk s a Belvedere Meridionale periodikában dolgoztunk, szintén nem voltunk jó véleménnyel a hökösökrõl), tehát a hallgatók a bürót, a pénzosztó hivatalt, a szervezeti hatalmat látták a mozgalmi pulóverét menedzseri öltönyre cserélõ diákvezetõk alkotta HÖK-ben. Az volt tehát a feladatunk, hogy ezen változtassunk, s jó lehetõséget adott erre egyfajta kooperációs-integrációs hangulat, hogy az alapításhoz képest újra egy intézmény, a Szegedi Tudományegyetem hallgatói lehetünk, s a képzés sokszínûségérõl, a kiváló oktatók alkotta átjárható oktatásról és kiszélesedett kulturális sport és egyéb hallgatói önmegvalósítási lehetõségekrõl álmodtunk. Ez új lendületet adott. Az egységes Szegedi Tudományegyetem 2000. január 1. létrejötte elõtt a SZFSZ volt az a szervezet, amely az egyetemi integrációt megelõzte. Az 1998. és az 1999. évek történése a hallgatói mozgalomban a Felsõoktatási Szövetség Hallgatói Önkormányzatának (SZFSZ HÖK) megalakítása. Mint az SZFSZ HÖK-nek az egyik kezdeményezõje és elnöke mondhatom, igen szoros átmenet volt a Szegedi Tudományegyetembe azzal, hogy 1999 õszétõl az új egyetemnek az elsõ félévi idõszakának végéig (úgy hívták akkor ezt, hogy inkubációs idõszak) minden olyan rendelkezést, szabályzatot létre kellett hozni, ami az új egyetem mûködéséhez szükséges, illetve meg kellett választani az SZTE tisztségviselõt. Óriási munka volt, nagyon izgalmas feladat, hogy amit azelõtt „gyakorolhattál”, kétezer diák érdekeit képviselni a fõiskolád vezetése elõtt, most harmincezer diák hihetetlen sokszínû érdekeit képviselni egy többkarú egyetem vezetése, szenátusa, tanácsa, rektori vezetése, úgymint egy rendkívül bonyolult érdek- és értékhálózat elõtt. 1999. december 21-én az SZFSZ Hallgatói Önkormányzata feloszlatta magát és megalakult a késõbbi Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata, tehát tulajdonképpen egy hónappal az elõtt, hogy maga az integrált intézmény létrejött. Mindezt azonban közel másfél éves elõkészítés, egyeztetés elõzte meg.

Milyen napi problémákkal szembesültél? Milyen súlypontokat sikerült megfogalmazni?

A hallgatók nem maradhattak az integráció eredményeként ösztöndíj nélkül, nem maradhattak szociális juttatások nélkül. A közvetlen az elsõ idõszak, tehát 2000 január 1-je utáni ciklus, az én EHÖK elnöki ciklusomnak az elsõ féléve azzal telt, hogy az integrációból adódó feladatokat, úgymint minõségbiztosítás, a kreditrendszernek a kialakításának az elsõ csírái, de ugyanakkor a hallgatói érdekvédelemnek, vagy a Hallgatói Önkormányzatnak a szervezetének a felállítása ez volt tulajdonképpen az én feladatom, illetve pontosabban a munkatársaim és az én feladatom. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert amikor – mint egykori történelem szakos hallgató – a MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Fõiskolások Szövetsége) 1956-os történetérõl olvastam és Kiss Tamással az egyik alapítóval és vezetõvel errõl beszélgettünk, akkor õ mindig azt hangsúlyozta, hogy soha nem az én került az elõtérbe, hanem mindig a mi. Nos ugyanezt éreztük akkor, és ahogy visszaemlékszem ez nagyon sokat jelentett az akkori mûködésben. Nagyon nagy segítséget és támogatói bázist is adott, hogy igazi csapatmunkában lehetett végezni a Hallgatói Önkormányzat feladatait. Gondolok itt arra, hogy már akkor olyan 170-180 hallgató volt, aki különbözõ testületekben, bizottságokban dolgozott, ennek az eredménye volt az, hogy mindenki úgy érezte, hogy hozzá tehet valamit a hallgatótársak segítéséhez vagy hallgatótársakért való szolgálatnak. Én magam is így éreztem és annak ellenére, hogy hallgatói mozgalom az tulajdonképpen, illetve az önkormányzat, mint szervezet egy piramis jellegû szervezeti rendszer, tehát elnökség, elnök, választmány, illetve különbözõ testületekben gyakorolja mûködését, feladatait e testületekben végzi el, ennek ellenére ezek a határok eltolódtak, tehát nem a munkatársak, vagy nem a tisztségviselõk és a bizottsági elnökök között folyt a párbeszéd, hanem közöttünk, mint olyan hallgatók között, akik a hallgatótársaikért valamit tenni akarnak vagy tenni szeretnének. Tehát ez az egyik válasz arra a kérdésre, hogy mi volt ennek az elsõ idõszaknak a terméke. Tulajdonképpen az összes olyan szabályzat létrejött egyetemi és Hallgatói Önkormányzati szinten, amely megalapozta egy XXI. századi Hallgatói Mozgalom mûködését, leválasztottuk a hallgatói mozgalomról a hivatali tevékenységeket, a pénzügykezelést, a számfejtést stb., elindítottunk egy össz-egyetemi szolgáltató együttmûködést a jogelõd intézmények diákszolgáltatóinak együttmûködésével, és a Hallgatói Önkormányzatot visszavezettük az érdekképviseleti útra, melyet az egyetemi tanulmányi útvonal, illetve a diákélet-, és karriertervezést támogató tevékenységnek fogtunk fel. Megalkottunk néhány támogatási keretet, szabályzatot, mely azelõtt nem volt a felsõoktatásban, mint például az Esélyt a Tanulásra, vagy a Bursa Hungarica ösztöndíj, sõt a város polgármesterének értõ támogatásával és az önkormányzat anyagi támogatásával létrehoztuk a Szeged Városi Ösztöndíjat. Ez tulajdonképpen napjainkig így van, természetesen finomításokra mindig szükség van, ahogy változik az idõ, ezért természetes, hogy változtatják vagy változtatni fogják a mi utódaink is, de a szerkezet és az elvi alapok ugyanazok maradtak és ez azt jelzi, hogy nem okoskodtunk rosszul. A másik válasz pedig a kérdésre az, hogy meg kellett határozni egy új egyetemnek az arcát, hiszen annak ellenére, hogy a Szegedi Tudományegyetem félszáz évvel korábban már létezett és mûködött, újra meg kellett alkotni magát az Egyetemet, tulajdonképpen motiválni-szervezni kellett azt, hogy létrejöjjenek olyan csomópontok, olyan események, ami az egyetem egészébõl, az egyetemi tudatból vagy egyetemi polgárságból adódnak. Ezek az úgynevezett kari napok, fesztiválok, az Õszi Kulturális Fesztivál és a Tavaszi Egyetemi Fesztivál voltak. Ennek tehát, a hallgatói kulturális életnek mindig is nagy hagyományai voltak Szegeden, olvasmányélményeimbõl tudom, hogy az 1930-as években, a ’40-es években, akár a Szegedi Fiatalok Mûvészeti Kollégiumára hogyha gondolunk, Radnóti Miklós ittjártakor vagy korábban József Attila szegedi életére és alkotásaira. De ezt lehetne folytatni a késõbbiekkel is az ’50-es, ’60-as, ’70-es évek egyetemi ifjúsági mozgalmaival, ezen belül vagy ezek mellett elsõsorban a kulturális eseményekkel például az egyetemi színjátszással, az egyetemi zenei rendezvényekkel, klubélettel, amik az akkori szegedi felsõoktatást jellemezték. Tehát ezeket az eseményeket az új évezred elején újra létre kellett hozni, újra meg kellett alapítani, de modern és igényes tartalommal. Mindemellett figyelnünk kellett arra is, hogy ne valamiféle gyökértelen, vagy úgy is mondhatnám múltnélküli intézmény legyen a mi Egyetemünk, ezért például mint a döntõbizottság tagja nagyon támogattam az SZTE címerének pályázatakor a hagyományokat, a múltat bemutató alkotás kiválasztását, Szegfû László munkáját, s ezért alapítottuk, mint az SZTE hivatalos ünnepét, „Az egyetemi autonómia és a Hallgatói Önkormányzatiság napja” címû eseményt. A javaslatot az Egyetemi Tanács egyhangú szavazással fogadta el, tehát egy emberként támogatták az akkori tanácstagok az elképzelésemet, hogy október 16-a az egyetem hivatalos ünnepévé váljon. A dátum a MEFESZ elsõ, 1956-os nagygyûlésének a napját idézi. Ez az az esemény, ahol átadásra kerül a Hallgatói Mozgalomért emlékérem, amit egy akkori hallgató, Simor Márton tervezett és készített, tehát valóban alulról jövõ elképzelés. Az érmet azok a személyek kapják, akik az egyetemért, illetve a hallgatói mozgalomért jelentõset alkottak, oktató és hallgató egyaránt, van egy oktatói tagozata és egy hallgatói tagozata. Ugyanez a kulturális – mondjuk így – megújulás vezette azt, hogy létrejött a Tavaszi Egyetemi Fesztivál, és ezzel tavaszra és õszre egy-egy központi és minden hallgatót megszólítani kívánó esemény. Ezzel az volt tulajdonképpen a szándékunk, hogy egy, a felsõoktatás eltömegesedésébõl adódó problémára valamiféle választ keressünk. Megpróbáljunk tehát választ adni arra, hogy az oktató-hallgató arány megváltozásával, átalakul a tudás átadásának, a hivatástudat kialakulásának, az értelmiségi szerep mintái átvételének, a szakemberképzésnek, a kulturális nemzeti hagyományok és tudományos normák átörökítésének a módja. Eltûnik az oktatónak és a hallgatónak az a lehetõsége, hogy személyes kontaktust, tehát egyfajta mester és tanítvány viszonyt kialakítsanak. Ezért hát a tervünk az volt, hogy kisebb és nagyobb rendezvényeken ez megtörténhessen, úgy vélem egyfajta gondolatcsere, vagy akár vita a hallgató és az oktató között. Ezért alapítottuk meg a karok közötti Mikulás Kupát is, az SZTE Horgászversenyt is és anyagilag is nagyon támogattuk a szakesteket, kari napokat, és egyéb kulturális eseményeket és csoportokat.

Az interjú 2002-ben készült. Készítette a Belvedere Meridionale Alapítvány megbízásából Erhardt Ágoston.