JANCSÁK CSABA
JGYTF HÖK elnök 1996-1999, SZFSZ HÖK elnök 1999-2000, SZTE EHÖK elnök 2000-2002
Mire emlékszel legszívesebben az 1999 és 2002 közötti idõszak eseményeibõl?
Onnan érdemes indítani a visszaemlékezést, hogy a 2000. évi egyetemi integráció elõtt volt Szegeden egy nyugodtan mondhatjuk országosan egyedülálló példa, egy jelentõs felsõoktatási intézményközi együttmûködés, amelynek a 90-es évek közepében volt a gyökere. Úgy neveztük ezt a laza kvázi-szervezeti, de szoros informális-kooperációs formát, hogy Szegedi Universitas, másként Universitas Együttmûködés. Az ezredforduló felé haladva lassan intézményesültek a keretek, 1999-ben Szegedi Felsõoktatási Szövetség (SZFSZ) néven mûködött tovább és tulajdonképpen ez megelõzte az egyetemi integrációt. A szegedi hallgatói mozgalom, már a kilencvenes évek közepén, a HÖKOSZ és HÖOK dél-alföldi regionális együttmûködések lehetõségeit megtapasztalva, kezdeményezte a szegedi HÖK-ök koordinatív testületének a felállítását, melyet mi Universitas HÖK-nek neveztünk. E testületnek sem pénzügyi forrásai, sem hivatali feladatai nem voltak, a benne tevékenykedõk az integráció elõkésztésén, stratégiák megalapozásán dolgoztak, s természetesen hittünk a leendõ szegedi Universitas létrejöttében, a politikai szándékok tisztaságában, a hallgatói mobilitás fejlesztésének lehetõségében, a hallgatók egyéni iskolai életpálya kiválasztásának szabadságában, illetve lehetõségében, a kreditrendszerben. Az egységes Szegedi Tudományegyetem 2000. január 1. létrejötte elõtt a SZFSZ volt az a szervezet, amely az egyetemi integrációt megelõzte. Az 1998. és az 1999. évek történése a hallgatói mozgalomban a Felsõoktatási Szövetség Hallgatói Önkormányzatának (SZFSZ HÖK) megalakítása. Mint az SZFSZ HÖK-nek az egyik kezdeményezõje és elnöke mondhatom, igen szoros átmenet volt a Szegedi Tudományegyetembe azzal, hogy 1999 õszétõl az új egyetemnek az elsõ félévi idõszakának végéig (úgy hívták akkor ezt, hogy inkubációs idõszak) minden olyan rendelkezést, szabályzatot létre kellett hozni, ami az új egyetem mûködéséhez szükséges, illetve meg kellett választani az SZTE tisztségviselõt. Óriási munka volt, nagyon izgalmas feladat, hogy amit azelõtt gyakorolhattál, kétezer diák érdekeit képviselni a fõiskolád vezetése elõtt, most harmincezer diák hihetetlen sokszínû érdekeit képviselni egy többkarú egyetem vezetése, szenátusa, tanácsa, rektori vezetése, úgymint egy rendkívül bonyolult érdek- és értékhálózat elõtt. 1999. december 21-én az SZFSZ Hallgatói Önkormányzata feloszlatta magát és ugyanakkor megalakult a késõbbi Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata, tehát tulajdonképpen egy hónappal az elõtt, hogy maga az integrált intézmény létrejött. Mindezt azonban közel másfél éves elõkészítés, egyeztetés elõzte meg.
Mit tartasz legnagyobb eredményednek/újításodnak elnökséged alatt?
A hallgatók nem maradhattak az integráció eredményeként ösztöndíj nélkül, nem maradhattak szociális juttatások nélkül. Az elsõ idõszak, tehát 2000. január 1-je utáni ciklus, az én elsõ EHÖK-elnöki ciklusomnak az elsõ féléve azzal telt, hogy az integrációból adódó feladatokat, úgymint minõségbiztosítás, a kreditrendszernek a kialakításának az elsõ csírái, de ugyanakkor a hallgatói érdekvédelem, a Hallgatói Önkormányzat szervezetének a felállítása ez volt tulajdonképpen a munkatársaimmal közös feladatunk. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert amikor az 1956-ban Szegeden alapított MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Fõiskolások Szövetsége) történetérõl Kiss Tamással az egyik alapítóval és vezetõvel errõl beszélgettünk, akkor õ mindig azt hangsúlyozta, hogy soha nem az Én került az elõtérbe, hanem mindig a Mi. Nos ugyanezt éreztük mi is akkor, és ahogy visszaemlékszem ez a közösségtudat nagyon sokat jelentett az akkori mûködésben. Nagyon nagy segítséget és támogatói bázist is adott, hogy igazi csapatmunkában lehetett végezni a Hallgatói Önkormányzat feladatait. Gondolok itt arra, hogy akkor olyan 170-180 hallgató volt, aki különbözõ testületekben, bizottságokban dolgozott, ennek a közös munkának az eredménye volt az, hogy mindenki úgy érezte, hozzá tehet valamit a hallgatótársak segítéséhez vagy hallgatótársakért való szolgálatnak. Tulajdonképpen az összes olyan szabályzat létrejött egyetemi és hallgatói önkormányzati szinten, amely megalapozta a XXI. századi Szegedi Tudományegyetem és a XXI. századi Hallgatói Mozgalom mûködését: leválasztottuk a hallgatói mozgalomról a hivatali tevékenységeket, a pénzügykezelést, a számfejtést stb., elindítottunk egy össz-egyetemi szolgáltató együttmûködést a jogelõd intézmények diákszolgáltatóinak együttmûködésével, és a Hallgatói Önkormányzatot visszavezettük az érdekképviseleti útra, melyet az egyetemi tanulmányi útvonal, illetve a diákélet-, és karriertervezést támogató tevékenységnek fogtunk fel. Megalkottuk a támogatási kereteket, szabályzatokat, és országos kezdeményezések elindításában is részt vettünk, olyan dolgokéban, melyek azelõtt nem voltak a felsõoktatásban, mint például az országos hatókörû Esélyt a Tanulásra, vagy a Bursa Hungarica ösztöndíj, sõt Szeged város Önkormányzatának anyagi támogatásával létrehoztuk a Szeged Városi Ösztöndíjat. Ezen támogató-rendszer tulajdonképpen napjainkig így van, természetesen finomításokra mindig szükség van, ahogy változik az idõ, ezért természetes, hogy változtatják vagy változtatni fogják a mi utódaink is, de a szerkezet és az elvi alapok ugyanazok maradtak és ez azt jelzi, hogy nem okoskodtunk rosszul.
Mi motivált, hogy tegyél hallgatótársaidért? Kik segítették munkádat?
Meg kellett határozni egy új egyetemnek az arcát, hiszen annak ellenére, hogy a Szegedi Tudományegyetem félszáz évvel korábban már létezett és mûködött, újra meg kellett alkotni magát az Egyetemet, tulajdonképpen motiválni-szervezni kellett azt, hogy létrejöjjenek olyan csomópontok, olyan események, ami az egyetem egészébõl, az egyetemi tudatból vagy egyetemi polgárságból adódnak. Ezek az úgynevezett kari napok, fesztiválok, az Õszi Kulturális Fesztivál és a Tavaszi Egyetemi Fesztivál voltak. Ennek tehát, a hallgatói kulturális életnek mindig is nagy hagyományai voltak Szegeden a 1930-as 40-es években. De ezt lehetne folytatni a késõbbi évtizedekkel is, elsõsorban a kulturális eseményekkel például az egyetemi színjátszással, az egyetemi zenei rendezvényekkel, klubélettel, amik az akkori szegedi felsõoktatást jellemezték. Tehát ezeket az eseményeket az új évezred elején újra létre kellett hozni, újra meg kellett alapítani, de modern és igényes tartalommal. Mindemellett figyelnünk kellett arra is, hogy ne valamiféle gyökértelen, vagy úgy is mondhatnám múltnélküli intézmény legyen a mi Egyetemünk, ezért például mint a döntõbizottság tagja nagyon támogattam az SZTE címerének pályázatakor a hagyományokat, a múltat bemutató alkotás kiválasztását, Szegfû László munkáját, s ezért alapítottuk, mint az SZTE hivatalos ünnepét, Az egyetemi autonómia és a Hallgatói Önkormányzatiság napja címû eseményt. A javaslatot az Egyetemi Tanács egyhangú szavazással fogadta el, tehát egy emberként támogatták az akkori tanácstagok az elképzelésemet, hogy október 16-a az egyetem hivatalos ünnepévé váljon. A dátum a MEFESZ elsõ, 1956-os nagygyûlésének a napját idézi. Ez az az esemény, ahol átadásra kerül a Hallgatói Mozgalomért emlékérem, amit egy akkori hallgató, Simor Márton tervezett és készített, tehát valóban alulról jövõ elképzelés.
Egykori HÖK-tag kollégáimmal, akik közül sokakat ma is a barátaimnak mondhatok és engedd meg, hogy felsoroljak néhány nevet: Mészáros Ferenc, Kovács József, Nagy Ferenc, Domokos Tamás, Márton Imre, Forró Lajos, Kléger Viktor, Lajos István, Imreh Szabolcs, Döbör András, Dömötör Máté, Téglás Botond, Bene Tamás, Biró István, Kiss Krisztina röviden összefoglalva, ma már, néhány év távolságból azt mondhatom, hogy mindennel az volt tulajdonképpen a szándékunk, hogy egy, a felsõoktatás eltömegesedésébõl adódó problémára valamiféle választ keressünk. Megpróbáljunk választ adni arra, hogy az oktató-hallgató arány megváltozásával, átalakul a tudás átadásának, a hivatástudat kialakulásának, az értelmiségi szerep mintái átvételének, a szakemberképzésnek, a kulturális nemzeti hagyományok és tudományos normák átörökítésének és (végül, de nem utolsó sorban) a diákévek emberközeli-tartalmas eltöltésének a módja. Ez talán egy kicsit tudományosan hangzott, de úgy is mondhatnám, hogy tulajdonképpen eltûnik az oktatóknak és a hallgatóknak az a lehetõsége, hogy személyes kontaktust, tehát egyfajta mester és tanítvány viszonyt kialakítsanak, sõt a diákoknak is eltûnik a lehetõségük, hogy igazán megismerhessék az évfolyamtársaikat, hogy kik õk, hogyan gondolkodnak, stb.
Mivel foglalkozol jelenleg?
Az SZTE JGYTFK Neveléstudományi Tanszékének oktatója vagyok, emellett mint szociológus az Európai Ifjúsági Kutató-, Szervezetfejlesztõ és Kommunikációs Központ kutatója vagyok és az MTA Szociológiai Kutatóintézet, a Felsõoktatási Kutatóintézet és a Belvedere Meridionale Kiadó, Ifjúsági Korszakváltás címû könyvsorozatának az egyik szerkesztõje. Érdekes, hogy noha távolra kerültem az érdekképviselettõl, de oktatóként is és kutatóként is részben érintem a Hallgatói Önkormányzatot, mint témát: oktatóként a pedagógushallgatóknak meghirdetett, A magyarországi hallgatói mozgalom története 1920-tól 2000-ig címû kurzust én vezetem, mint kutató pedig a felsõoktatás átalakulása és az ifjúság helyzete összefüggéseit is vizsgálom. A tudományos érdeklõdésem tehát megmaradt. A többi az emlékek körébe tartozik.
