Borcsa Botond

„Jó érzés, hogy sikerült elindítani valamit, ami talán akkor is fennmarad majd, amikor mi már kilépünk ebbõl a körbõl.”

Mióta töltöd be a HÖK elnöki posztot?

2004. október 11-e óta vagyok hivatalban egyelõre idei év október 11-ig, de szándékomban áll indulni idén is, de már az új választási rendszerünkben.

Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie szerinted egy jó vezetõnek?

Mindenképpen tudjon több lépéssel elõre gondolkodni, kiszámítani, hogy egy adott lépésnek mi lesz a rövid távú, középtávú és hosszú távú következménye, így tud megfelelõen reagálni minden szituációban. Egy jó HÖK-elnöknek tudnia kell végletekig objektívnek lenni, hogy mindenkivel szót tudjon érteni, mert õ egy ütközési pont. Maximálisan fel kell tudnia lépni a hallgatói érdekekért, és bizonyos hallgatói érdekek ellen is, ha azok nem jogosak, hiába kellemetlen ez a szerep. Volt már rá precedens, hogy nekem is fel kellett lépnem a saját táborom ellen. A határozott, karakán fellépés is nagyon sokat számít. Végül legyen egyénisége, mert egy szürke pontot nem lehet, és nem is szoktak elfogadni vezetõként. A vezetés általában személyfüggõ, a jó vezetés még inkább. Mindenkit autonóm emberként ítélnek meg, nem választják el a különbözõ minõségeket, hogy éppen gyógyszerészhallgató, TDK-s, versenytáncos vagy HÖK elnök. Az összkép számít. És itt nagyon fontos a folyamatos, mondhatnám konstans színvonalat hozni, minden szinten és minden minõségben. Amúgy az a jó, ha a vezetést tetteirõl már ismerik, mert akkor talán el is ismerik.

Mit érzel a legnagyobb eredménynek amit a HÖK-nek a vezetésed alatt sikerült elérnie?

Legnagyobb újításomnak tartom a Hallgatói Önkormányzat új Szervezeti és Mûködési szabályzatát, és az önálló GYTK-s hallgatói iroda projektjének elindítását, ami szerintem több elnöki hivatali idõn átnyúló folyamat lesz. Fontos eredményemnek tartom a HÖK minden eddiginél erõteljesebb, aktívabb kommunikációját, értem ez alatt a HÖK folyamatosan épülõ honlapját, a HÖK-ös mappát, HÖK-ös pólót; és a kari lapot, a Spiritust érintõ fejlesztéseket. Büszke - de nem feltétlenül maximálisan elégedett - vagyok még az oktatók hallgatói véleményezése programjának a beindítására, és az ennek kapcsán folytatott kampányra, amit Dr. Révész Piroska oktatási dékánhelyettes asszony az egy éves ténykedésem értékelése kapcsán külön méltatva kiemelt.

Mi vitt rá, hogy HÖK elnökségre jelentkezz, ezáltal tegyél a hallgatótársaid érdekeiért?

A hallgatótársaim passzivitása. Katasztrofális és lesújtó érzés látni, hogy a hallgatók többsége – tisztelet a kivételnek – csak ül, és pislog ki a fejébõl, mint egy levelibéka. Az, hogy bármit tegyen akár a saját, akár más érdekében ritkaságszámba megy. Úgy döntöttem, hogy talán van némi készségem ezekhez a feladatokhoz. A családom és a témavezetõm támogatta az ötletet, és úgy érzem, hogyha megfelelõ célt találtam, akkor mindig sikerült hozzá a kellõ energiát is megtalálnom magamban. Azért sem állok be a sorba, mert „…néma gyereknek az anyja se érti a szavát”.

Kik segítettek a munkád végzésében?

Elsõsorban említeném meg Kiss Éva általános elnökhelyettes asszonyt, aki mindenben segítségemre volt ötleteivel, javaslataival. Csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni Karacs Alexandráról és Gõgh Nóráról is; Nádpor Melindának, pedig szeretném megköszönni a Spiritus vezetésében és szerkesztésében nyújtott munkáját. Az oktatók részérõl támogatást kaptam Dr. Lantos Ilona dékáni hivatalvezetõ asszonytól, illetve Prof. Dr. Révész Piroska oktatási dékánhelyettes asszonytól, és természetesen Karunk dékánjától Dr. Falkay György professzor úrtól is csak támogatást kaptunk. És végül, de nem utolsó sorban minden aktív HÖK-tag odaadó és áldozatos munkáját köszönöm, a többieknek meg üzenem, hogy illik róluk példát venni.

Mivel foglalkozol még a HÖK-kel kapcsolatos teendõkön kívül?

Karunk Farmakognóziai Intézetében negyedik éve folytatok Tudományos Diákköri kutatómunkát, úgy érzem, egészen szép eredményekkel. Alapdiplomám megszerzése mellett párhuzamosan végzem az angol-magyar gyógyszerészi szakfordítói másoddiplomás képzést is. Ugyanakkor HÖK-ös ügyvitel napi szinten része az életemnek, emiatt jelenleg a tudományos kutatás kissé háttérbe szorult. Emellett készülök az utolsó vizsgaidõszakomra (ha minden jól megy…), utána pedig a záró- és államvizsgára, mint minden rendes ötödéves gyógyszerészhallgató.

Az egyetemi éveidbõl mire emlékszel vissza szívesen?

Nagyon kedves emlékeim közé tartozik a kari lap elindítása, és természetesen folyamatos szerkesztése. A kezdeti kétkedõ hangok ellenére azóta is van rá igény, és a hallgatók szinte egymás kezébõl veszik ki az újságot, mi több, nemcsak õk várják, hanem az oktatóink is, és ha igazak a hírek, akkor a mi kis lapunkat Budapesten, sõt Marosvásárhelyen is szívesen fogadják és forgatják. Jó érzés, hogy sikerült elindítani valamit, ami talán akkor is fennmarad majd, amikor mi már kilépünk ebbõl a körbõl.

Mit tettél eddig a hallgatói mozgalomért?

Konkrétan nálunk ez úgy valósult meg, hogy az HKKGY rendszert lecseréltük a Magyar Köztársaság Alkotmányában deklarált közvetlen és titkos szavazási alpjogot biztosító választási rendszerre. Ezt a munkafolyamatot az elejétõl kezdve vezettem, irányítottam, aktívan részt vettem a szövegezésben is. Itt is szeretnék utalni Kiss Éva általános elnökhelyettes asszony építõ kritikai észrevételeire. Igyekeztem elindítani annak a célnak a megvalósítását, amit a hallgatóság tõlem kért, az önálló hallgatói iroda projektjét. Ez óriási beruházás, rengeteg munkát, sok egyeztetést igényel a Rektori Hivatal illetékes fõosztályaival, a kivitelezõkkel, a rendelkezésre álló és a pályázati pénzek elszámolásával kapcsolatban. Itt mindenkinek a munkájára szükség van, de az egyéni tevékenységeket, mint mindig, itt is össze kell fogni.

Milyennek látod a mai magyar felsõoktatást?

Biztos akarod tudni? A mai magyar felsõoktatás a tömegképzésrõl szól, és ez hosszú távon tarthatatlan. A felsõoktatás legfelsõbb vezetése ragaszkodik ahhoz a rendszerhez, hogy minden jelentkezõt felvegyen, akit csak lehet, mivel a hallgatói létszám után az állam által kifizetett normatíva a finanszírozás alapja. Ugyanakkor ellenérzéseik vannak azzal kapcsolatban, hogy úgymond „romlik az anyag”. Csak a felsõ vezetésnek van joga (és megkockáztatom kötelessége is) ahhoz, hogy módosítsanak a rendszeren; hogy ne mondjuk – elvetemült ötlet – a létszámmal, hanem a hallgatók teljesítményével arányosan történjen a támogatás. Természetesen ennek is meg kellene adni a szabályozási rendszerét. A diploma mintegy elértéktelenedik, amint azt egyes szakmákban már rég óta tapasztalni is lehet. Például a bölcsészkarokon vagy a tanárképzõkön végzettek nehezen találnak fizetõképes és ugyanakkor végzettségüknek megfelelõ állásokat. És ezt nem veszi figyelembe a mai magyar felsõoktatás. Szerintem a bolognai folyamat ismét csak devalválódásra ad majd lehetõséget, bármilyen szép az elképzelés. Az egyetemek ontják magukból az olyan diplomás szakembereket, akikre a munkaerõpiacnak nincs igénye. Hol talál magyartanárként állást egy tízmilliós országban évente országosan ezer, de akár csak ötszáz új magyartanár, ráadásul csökkenõ születésszám mellett…? Ezt azért racionalizálni kellene, de azt hiszem ez nem a hallgatói mozgalom feladata. Pedig, ha érték lenne a felsõoktatásba egyáltalán bekerülni, akkor talán a diplomásokra is vigyázna a munkaerõpiac, hogy a magyar tudástõkét az országon belül tartsa, mert ez nem felsõoktatási, nem is oktatáspolitikai, de nem is financiális érdek vagy kérdés dolga. Ez a magyarság hosszú távú érdeke.

Szerinted hogyan lehetne többet tenni a hallgatókért?

A kérdést kettéosztanám. Az elsõ: mit tehet a hallgató saját magáért? Legfontosabb, hogy nézzen szét maga körül. Hiába nyomjuk a legagresszívabb propagandát (faliújság, hirdetések az elõadásokon és minden elképzelhetõ helyen és idõben), így is bõven akadnak olyanok, akik sohasem idõben értesülnek a pályázatokról, programokról, rosszabb esetben határidõkrõl. Hogy mit tehetek én? Egyértelmûen a saját jogköröm, és feladataim ismeretében minden lehetséges eszközzel megpróbálni érvényesíteni a hallgatók jogait és érdekeit. Ez csak úgy mûködik, ha a mindenkori hallgatóság is segít nekem abban, hogy teljesíti a kötelességeit, mert csak akkor lehet verni az asztalt, hogy a jogainkat tartsák tiszteletben, netán a kéréseinknek eleget tegyenek. Onnantól kezdve lehet fejlesztésben gondolkodni.