Bíró István
egykori SZTE EFK HÖK elnök, egykori SZTE EHÖK elnökségi tag

Hogyan kerültél kapcsolatba, annak idején a hallgatói mozgalommal?

Az már nagyon régen volt. ’99-ben kerültem oda. Az a baj, hogy most sajnos igazolnom kell azt, ami ellen, amivel azért küzdöttem egy kicsit, de szerintem elõször a Gólyatáborban láttam ezt a dolgot. Ott érdeklõdtem, hogy egyáltalán mi ez és sokat beszélgettem az akkori Egészségügyi Fõiskolai vezérkarával igazából az elnökkel, Petri Annamáriával, és nem tudom valamitõl egy filmben hallottam, nem tartott teljesen kutyaütõnek. Értelmes dolgokról beszélt õ is, és akkor kíváncsi lettem arra, hogy egyáltalán mi ez. Megbeszéltük, hogy szeptembertõl, esetleg ha érdekel, menjek el az akkori fõiskolai hallgatói vezérségnek az üléseire, és figyeljek, hogy van e valami, ami tetszik, és majd meglátjuk. Eljártam okosan, füleltem egy ideig aztán belebeszéltem, ahogy szoktam. Sajnos, mindig van véleményem. Vagy hát nem biztos, hogy sajnos de ez nem feltétlenül jó hír. Belebeszéltem, voltak ötleteim, elképzeléseim, igazából mindenféle kötöttség meg kötelezettség nélkül. Egyszer jött egy tisztújítás, vagy megüresedett egy hely vagy valami ahol hát az addig hallottak alapján rám gondoltak. Gondolkodtam egy picit, és elfogadtam. Nyilván nem ilyen egyszerû, mert a nagy hallgatói többségnek is volt errõl véleménye és elfogadták az elképzeléseimet oda választottak ahova. Gyakorlatilag így keveredtem bele a munkába.

Mi motivált, abban, hogy részt vegyél ebben az érdekképviseleti munkában?

Motivált, az hogy segíteni akartam. Igazából majdnem egyedül maradtam, egyedül voltam ezt most nem szeretném agyonragozni. Úgy gondoltam, hogy az elképzeléseimmel segíthetek azoknak az embereknek, akiknek szüksége van rá és a többi hallgatónak. Mert így az elején hogy mindannyiukon tudjak segíteni, aztán amikor már belekeveredtem ebbe a rendszerbe akkor az került elõ hogy az addig szerzett tapasztalatokkal meg kapcsolatokkal meg mondjuk tudással tudok segíteni azoknak, akik most kerültek bele a felsõoktatásos mókuskerékbe. Nem voltam benne biztos, hogy azoknak is mindenképpen túl kell esni ezeken, a nehézségeken, problémákon legalábbis kézfogás vagy segítség nélkül, mint amibe mi beleütköztünk. Mondjuk szeptember elsején, amikor bepottyantunk a fõiskolára.

Hogy érzed, tudtatok segíteni, elértétek ez a célt?

Nagyon remélem hogy igen. Ez pont olyan kérdés, mintha azt tetted volna föl, hogy szép vagyok e, hát persze mondom én. Sokkal inkább meg kéne kérdezni a tükröt, ugyan nem beszél, de azt mondják az a legjobb kritikus. Meg kéne kérdezni azokat a hallgatókat, akik akkor voltak hallgatók. De szerintem igen.

Milyen volt akkor a légkör az egyetemen, hogyan dolgoztatok a csapatban, baráti volt vagy inkább csak munkakapcsolat?

Inkább akkor baráti. Az én testületembõl gyakorlatilag mai napig tartom a kapcsolatot, szinte mindenkivel.

Kikre emlékszel vissza, akikkel együtt dolgoztál?

Bocsánat most majd mindjárt mondom a neveket is, ha arra vagy kíváncsi, nem azért mert nagyon jól hangzik, de ez egy elég nehéz feladat és én nagyon büszke vagyok, arra hogy ott mindig egy csapat állt mögöttem, mellettem, sokkal inkább melletemnek tekintem. És nélkülük gyakorlatilag ez nem ment volna, tehát én nagyon hálás vagyok annak a kiscsapatnak, akik idõt és energiát nem sajnálva képesek voltak a közös célokért dolgozni. Mindegy hogy azt ki találta ki. A nevek terén, komoly problémával küzdök, mert nemes egyszerûséggel nem vagyok képes megjegyezni, de szerintem nem is fogom fölsorolni, mert ha valakit kifelejtenék, akkor ez nem azért van, mert õ nem tett hozzá, vagy kevesebbet tett volna hozzá, és nem szeretnék megsérteni senkit. De az üléseinkrõl az arcokat, azt most is így magam mellett látom az asztalnál. De sok olyan ember van, akinek nagyon sokat köszönhetek. Az elején leginkább a segítségét aztán elõször ugye a kis pátyolgatását, támogatását, majd aztán a közös munkát, amikor már úgy mond felnõttem a feladathoz. De mégis csak mondok. Végül is a Petri Annamáriát már megneveztem így aztán most már kénytelen vagyok, beleszaladtam ebbe a kérdésbe, hogy neveket emlegessek, hát akkor úgy csinálom egy kicsit felülrõl is, egy kicsit alulról is. Az akkori hallgatói vezetésbõl az akkori EHÖK elnöknek is, az utána következõnek is sokat köszönhetek, ezt az óta már szóban is, megtettem többször is. Jancsák Csaba volt akkor az EHÖK elnök, és mint kulturális felelõs akkor az egyetemi kulturális bizottságba Döbör András szárnyai alatt bontakoztam ki. Hát õk voltak az egyetemrõl a vezetõk, aztán a Petri Annamáriát mondtam õ volt a HÖK elnököm, akkor. De ebbõl a sorból nem hagyhatom, ki ugyanúgy a Méri Nándit, aki késõbb az utódom lett, sokat segített, Nagy Mariannt, aki mellettem majd aztán az elnökségem alatt nekem is sokat dolgozott. De mondhatnék itt, ha neveket sorolok, akkor Karli Dórát, de nem tudom. Most ne sértõdjenek meg, lehet, hogy hagyd is ki inkább a neveket, de az arcokat, azt így látom most is magam mellett, de fölsorolhatnám akár az ezer párszáz hallgatóját is az Egészségügyi Fõiskolának, mert ha bárkinek volt ötlete azért próbált mindenki a képességeihez mérten megtenni mindent.

Mik voltak azok a fontosabb kérdések, problémák, amivel foglalkoztatok akkoriban?

Hû ez nehéz kérdés, fõleg, azért mert mindenkinek a saját problémája a legnagyobb, tehát ha én most megnevezek egy valamit, egy akkori globális egyetemi problémát, akkor, ha valaki elsõs és fölteszed neki ugyanazt a kérdést, akkor, oh dehogy az volt a legnagyobb probléma, hanem az hogy egy bizonyos tantárgyból azt sem tudtam hol a tanterem. Tehát ez ilyen szinten szerintem nehéz kérdés. Nem tudom akkor folyamatosan változott minden, a kormányrendeletek változtak, tehát ha globálisan nézzük, ezt hogy mi volt tényleg a nagy horderejû kérdés, ami az ezekkel a kérdésekkel nem foglalkozó hallgató nem is biztos, hogy tudta hogy történik valami. De ha ezeken eltekintünk a mindennapi problémáktól, akkor már akkor megkezdõdött folyamatosan a felsõoktatási törvény és a hozzá tartozó rendeletek változása. És ahhoz igencsak résen kellett lenni, naprakésznek kellett lenni, hogy ezt a kérdést azok, aki csak a fõiskolára odajött és ott tanult és nem foglalkozott aktuál egyetemi, politikai kérdésekkel, ne is kelljen neki ezzel foglalkozni, ne tûnjön föl. Ahhoz azért komoly háttérmunkának kellett lennie de hát remélem sikerült.

Ha te ugyanott ülnél a Gólyatáborban, akkor újra elindulnál ezen az úton?

Amikor benne voltam sokszor hosszú átdolgozott éjszaka után azt mondtam, hogy nem, nem soha többet. Ez persze nem igaz, természetesen, igen.

Pauleczki Andrea