Andrási Ádám
fõ motivációmnak mindig is a hallgatók felrázását tekintettem
Mi motiválta, hogy tegyen hallgatótársaiért?
Én mindenképp az ellen a közönyösség ellen próbáltam tenni mindig, ami a hallgatókon volt megfigyelhetõ, és ami szerintem egész korosztályunk jellemzõ betegsége. Nagyon nehéz bármivel is megfogni a hallgatókat, ami talán - egy kevés jóindulatúsággal - a leterheltségükkel magyarázható. Tehát fõ motivációmnak mindig is a hallgatók felrázását tekintettem.
Kik segítették munkájukat?
Nagyon sokat köszönhetek elõdeimnek, akik alatt és - talán mondhatom - mellett dolgozhattam, így Mák Balázs és Telegdy Gergely elnök uraknak. Sokat tanultam tõlük, mind szakmailag, mind emberileg. Valamint természetesen az aktuális Hallgatói Önkormányzati tagoknak, szerencsére olyan emberekkel sikerült együtt dolgoznom, akikkel gyors és hatékony információs csatornát tudtunk kiépíteni, ami jelentõs mértékben megkönnyíti a munkát.
Hogyan látja a mai felsõoktatás helyzetét?
Engem elsõsorban a hazai felsõoktatás problémai közül a jelenlegi jogász képzés illetve annak problémái foglalkoztatnak, ami valóban válságos helyzetben van. Kiutat véleményem szerint az egyes szakképzések, szakirányú képzések jelenthetnek. Szerencsére karunkon talán elõremozdulás tapasztalható e tekintetben, hiszen az Európai-jogi szakirány, a Német gazdasági jogi képzés, a Francia jogi képzés és Európa-politika speciális képzés mellet már az Amerikai jogi szakértõi képzés is folyik. Nagy problémát jelent a jogászképzésben az is, hogy elsõsorban elméleti oktatáson alapszik, ami sokszor nem ad teljes képet a szakmáról, ezért nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a gyakorlati oldal bemutatására, így esetleg, hogy a hallgatók kipróbálhassák magukat szimulációs helyzetekben.
Meglátása szerint hogyan lehetne még többet tenni a hallgatókért?
Véleményem szerint a hallgatói érdekképviselet kulcsa a hallgatói képviselõk és az oktatók folyamatos kapcsolattartása, hogy nemcsak az általános problémákat, de az esetlegesen felmerülõket is már kezdeti stádiumban megbeszéljék a felek. Persze ehhez mindkét oldal kompromisszumkészségére van szükség, valamint arra, hogy az oktatók egyenrangú partnerként kezeljék a hallgatói képviselõket. Ez azonban mindig az adott hallgatói képviselõk erõfeszítésén és diplomáciai érzékén is múlik.
Milyennek kell lennie egy jó vezetõnek?
Egy jó vezetõnek mindenekelõtt jól ismernie kell azokat az embereket, akikkel együtt dolgozik, érteni kell a nyelvükön, hiszen egy kitûzött eredmény eléréséhez sok út vezethet, a jó vezetõ pedig megtalálja azt az utat, ami adott esetben a leghatékonyabb. Ez nem feltétlenül egy adottság csupán, rengeteg tapasztalat szükséges a jó vezetéshez. Akkor jó egy vezetõ, ha képes egyenletesen elosztani a feladatot a beosztottai között, úgy, hogy mindenki képességeihez mérten, arányosan legyen terhelve, és ehhez kell, hogy valóban jó emberismerõ legyen.









